2009. április 21., kedd

TELEPHONE HISTORY

A telefon – magyarosított, mára már elavult nevén távbeszélő – olyan távközlő eszköz, mely beszédet továbbít elektromos jelek formájában.

   A telefon lehetővé teszi, hogy emberek egymással olyankor is tudjanak beszélgetést folytatni, amikor hallótávolságon kívül tartózkodnak. Ennek természetesen feltétele, hogy mindkét fél rendelkezzen olyan készülékkel, amely a telefonhálózathoz van csatlakoztatva. A telefon ma az élet egyik legalapvetőbb és legismertebb készüléke.

 

TELEFON TÖRTÉNELEM

 

          Legtöbben úgy tudják, hogy Alexander Graham Bell találta fel, majd építette meg az elsőt telefont 1876-ban, az amerikai Massachusetts államban. Rajtuk kívül voltak még sokan mások, akik rendkívül fontosak voltak a telefon kifejlesztésében. Az alapokat Morse találmánya, a távíró fektette le, ez volt ugyanis az első, elektromos jeleket továbbító hálózat. 1854-ben egy francia távíróműszerész, Charles Borseul felvetette annak lehetőségét, hogy hangot is lehetne valahogy a hálózaton továbbítani. Szintén ebben az időszakban kísérletezett még Johann Philipp Re is, és Elisha Gray.

    Bell egy olasz bevándorló, Antonio Meucci nyomdokain indult el. Amit Meucci 1874-ben anyagi nehézségek miatt nem tudott jogi védelem alá helyezni, azt két évvel később Bell szabadalmaztatatta. Meucci emléke mégsem merült feledésbe. 2002-ben az Egyesült Államok képviselőháza nyilatkozatot fogadott el, melyben az olasz feltalálót ismeri el a telefon feltalálójaként. Végül Bell és az ő csapata építette meg a telefont, ami végül 1876 után Bostonból kiindulva meghódította a világot.

Nem sokkal később, 1878-ban feltalálták a szénporos mikrofont, mely jelentősen javított a hangfelvétel minőségén.

1888-ban Almon Strowger feltalálta és megépítette az első automata telefonközpontot

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
Clicky Web Analytics