A hálózat feladata, hogy kapcsolatot teremtsen a telefonkészülékek között. Kezdetben ez egyvezetékes légvezetékes összeköttetés volt hasonlóan a távíróhoz. A visszavezetést földeléssel oldották meg. Ilyen volt az első budapesti telefonhálózat is. Az akkoriban a városokban elterjedő villamosok szikrázása nagyon lerontotta a beszédminőséget, ezért a kétvezetékes összeköttetéseket kellett alkalmazni. Puskás Tivadar és társai révén elterjedő telefonközpontok lehetővé tették a koncentrált vonalvezetést, azaz egy irányban sok vezeték mehetett, amelyet kábellel oldottak meg. Kezdetben szimultán összeköttetések is voltak, azaz egy időben távíró és telefon összeköttetés, de ez is csak a beszédminőség rovására ment. A rohamosan jelentkező igényeknek kielégítésére különböző megoldásokat alkalmaztak. A fantomizálás indukciós tekercsek segítségével 2 vonal-páron 3 beszélgetést tett lehetővé.
A másik probléma a nagy távolságú összeköttetés volt. Krarup dán mérnök olyan kábelt fejlesztett ki, ahol a rézvezetékre nagyon sűrű menettel acéldrótot tekert. Magyar származású amerikai mérnök Pupin Mihály elméleti számításai alapján pupincsévéket, más néven pupinfazekakat alkalmaztak még a tengeralatti kábelekben is. Az indukciós tekercsek induktív ellenállása kiegyenlítette a párhuzamosan futó kábelerek között jelentkező kapacitív ellenállást.
A csatornák kialakítása megsokszorozta a kábelek teljesítőképességét. A beszéd átviteli útját 300 Hz-3,4 kHz között határozták meg. Így 4 kHz-ként egymástól független beszélgetések történhettek egy érpáron. A kábelek földalatti összeköttetést jelentenek. Vannak azonban légkábelek is, melyek póznákon függnek. Kezdetben a kábelt acélsodronyhoz rögzítették, később az egészet a külső műanyag köpenyszigetelővel lefedték.
A mobiltelefon rádióhullámok útján tartja az összeköttetést egy meghatározott frekvenciasávban.
A digitális technika a fényvezetésű összeköttetéseket tette lehetővé. Üveg- vagy műanyagszálas kábelekben fényimpulzusok továbbítják a jeleket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése