A mobiltelefon manapság egyike a leggyakrabban használt eszközeinknek. A bázisállomások technológiájának elméletét már 1947-ben kifejlesztették a Bell Labs mérnökei az AT&T-nél, és a hatvanas években került továbbfejlesztésre a Bell Labs-nél. A rádiótelefonok hosszú és változatos története a második világháborúig nyúlik vissza, amikor a hadsereg rádióhullám-alapú telefon-összeköttetéseket kezdett alkalmazni. A kézi rádiótelefonok 1983 óta elérhetőek. Mivel előállításuk olcsó, és könnyen fejleszthetők, a mobiltelefon-hálózatok gyorsan elterjedtek az egész világon, a vonalas telefont háttérbe szorítva.
HUN-MOBIL-MÁNIA
Magyarországon az ezredfordulóra a mobiltelefonok széleskörűen elterjedtek: A Nemzeti Hírközlési Hatóság kiadványai szerint 1999 elején még csak 1,1 millió előfizetést tartottak nyilván hazánkban, 2000 elején már 1,9 millió, 2001 elején 3,5 millió, 2002-ben szintén év elején 5,4 millió, 2003-ban 7 millió, 2004-ben 8 millió, 2005 elején 8,8 millió. 2005 novemberében 9,14 millió előfizetést tartottak nyilván. Ezek szerint 100 lakosra 90,7 előfizetés jutott, vagyis tízből kilenc magyarnak van telefonja számtanilag. 2008-ra 11 millió lett ez a szám. A számkiszolgálás miatt 1998 szeptemberében a mobil-telefonszámokat 6-jegyűről 7 jegyűre változtatták.
A mobiltelefon rohamos elterjedését több tényező segítette elő. Az egyik legfontosabb, a mobiltelefonok árának csökkenése mely a kereslet erőteljes növekedését idézte elő, így a mobiltelefon ajándéktárgynak is alkalmas lett. Ezt részben igazolja is az NHH statisztikája, mely az előfizetésszám hirtelen emelkedését mutatja a karácsonyi időszakban más időszakokhoz képest. A másik lényeges tényező, hogy a fenntartási költségek is lassan egyre-egyre kedvezőbbek. Ennek mozgatórugója a szolgáltatók közötti intenzív verseny. Az elterjedést segítette a készülékek folyamatos fejlődése is, ahogy ez jellemző más elektronika termékekre. Fontos még, hogy alapszintű kezelésük egyszerű legyen.
A jövő szempontjából gondot jelent a szolgáltatók számára hogy a telekommunikációs szolgáltatásokból már nem tudnak lényegesen több profitot kitermelni, hiszen új felhasználókat csak nehezen nyerhetnek meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése