1. rész
A közeljövő, 2o1o, az internetes és napjaink hi-tech termékeinek, szakmák szerinti hasznosságára való szubjektív leképezése:
82 éves Bözske néni, nyugdíjas, Drégelypalánk, Szent Pál Kórház, neurológia:
Ha Bözsike, a két héttel ezelőtt bekövetkezett agyvérzése előtt a kereskedelmi televíziók igényes TALK SHOW-i és a SZTORI Tv igazán nagy filozófiai és lelki mélységeket megmozgató műsorai helyett, időt szakított volna, arra, hogy beleássa magát a haszontalan E-VILÁG rejtelmeibe, még megrendezhette volna a saját temetését. Abból is választhatott volna, hogy hamvasztást akar e, vagy klasszikus temetést! Sőt, kiválaszthatta volna a koporsó anyagát, színét, sőt ugyanígy az urnáét is! Sőt, sőt a négyzeten, elintézhette volna, mert ugye a szomszédok mit szólnak a falun, ha nincs virág a síromon jövőbeni „Bözsike szellem” gondolata helyett, hogy egy, vagy akár több évre, a saját sírhelyére hetente friss virág vitessék. S mind ezt egy darab internetképes számítógép mellől. De Bözsike ezt nem tette. Bözsike számára, akárcsak ő a világ számára, az internet haszontalan, felesleges és szinte már nem is létezik.
Bözsike gyermekei és unokái külföldön és más kontinensen élnek. Modern világban élnek. S majd Bözsike halálhírére a gép elé ülnek, megteszik azt, amit Bözsike elmulasztott a temetése kapcsán. Repülőjegyet foglalnak, oda és vissza. Majd ismét hazaérkezve egy életre elfelejtik a régi kontinenst és a régi országot…és Bözsikét.
26 éves Áron, programozó informatikus a FÁJBIEM-nél, Budapest:
Számára az internet és az E-világ létszükséglet. Elengedhetetlen, a munka része, az élet része, neki, már mindennek a része. Áron függő! Áron Neo és követi a fehér nyulat!
Áron, a neten csajozik, dolgozik, fizeti a számláit, rendel kaját, prostiuáltat, új technikai kütyüket, újságot olvas, pornót néz, levelezik, Chat-el, a számítógép az ő külső, csatlakoztatható HARD DISC-je.
A számítógép haszontalan lenne Áron nélkül, Áron pedig életképtelen a számítógép nélkül.
29 éves Belle Dejure, örömszerző szakmunkás (főként) Svájcban:
38 éves, Dezső, farmakológus a FIKA cégnél Horvátországban:
33 éves Constantine, író (még nem épp fölkapott), mindenhol otthon van:
Constantinet, már csak „fakopáncs”-hoz hasonlatos szakmája miatt is, szoros kapcsolat fűzi az írógép unokájához. Legtöbbet a World programot használja, írásai tárolására. De igencsak sokat szörfözik az internet sokrétű hullámain is. Constantine az, aki egyben gyűlöli és függ is az informatika hi-tech vívmányaitól (titkon imádja őket, tetszenek neki, de főként, csak a külsőségek, a tervezés és a külalak hódítják meg). Constantine függősége más, mint Áron, vagy Dezső viszonya a Laptoppal, PC-vel! Igen, ő is sokat használ mobile-számítógépet, sőt Constantine elengedhetetlen munkaeszköze ez. Nála a TV és a telefon, és a posta, valamint az újság és a szakmai újdonságok végenincs tárhelye ez. Viszont Constantine, egyben testi-lelki hedonista és bohém ember is. A szabadság és a revolúció embere. Ám kollaborációra is képes. Viszont kifinomult egóval rendelkezik. Közte és az egója között 33 év kapcsolatának töretlen és megtörhetetlen szálai vannak. A szabadság számára a legfontosabb. A viszonya a géphez, Áronéhoz viszonyítva annyiban más, hogy míg Áron életképtelen a NOTEBOOK-ja és netes kapcsolat nélkül, Constantine ellenben korántsem az.
És ha már a más szónál tartunk. Constantine szó szerint MÁS. Egy homoszexuális egyede a mai európai társadalomnak. Így Constantine, 15 éve, amióta számítógépet használ, munkáján, tanulmányain, szakmai kíváncsiságának kielégítésén kívül, a világháló egyéb kielégítő szolgáltatásaival is megismerkedett, és barátkozott össze. Constantine, nemi hovatartozását tekintve, és az ennek függvényében megjelenő, a lemmingekéhez hasonlatos, párzási szokásának gyakoriságát szolgáltatott volt kielégíteni, ez a barátság, a „netes halászhálóval”. Vagyis Constantine gyakori rendszerességgel kutat a szerelem, vagy épp a rövid szerelem netes-katakombáiban „áldozatra” vadászva. MÁS fórumokat, pár, és „egyéb” partnerközvetítő, un. randi-oldalakat látogat. Constantine, keres, szórakozik és talál. Dolgozik és szórakozik a neten. S mind a munkája, mind a szórakozása „gyümölcse” időről időre, fogható, tapintható alakot ölt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése